Ócsa és környéke, Duna-Ipoly Nemzeti Park, 2009. május

A Nemzeti Parkok Túrasorozat 6. túráján 2009. május 23.-án Ócsa és környékén jártunk, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. A túrán 14-en vettünk részt busszal utazva. Közel a falu széléhez először az Öregtúrján területén a madárvárta munkatársának vezetésével egy magas madárlesről figyelhettük az előttünk elterülő láprét és a háttérben levő égeres-tölgyes madarait távcsővel. A kanalas, szürke és vörös gémek mellett több nagy kócsagot láttunk és az országosan is ritka hamvas réti héja hímjeit és tojóit is az itt előforduló több, mint 200 madárfajból, melyek fele itt is fészkel. Ezután megnéztük, hogy a kifeszített finom hálókban az utóbbi egy óra alatt mi akadt fenn: két zöldike, melyek már a közelmúltban itt voltak gyűrűzve. Benn a modern madárvárta házban részt vettünk a begyűjtött zöldikék adminisztrálásában, majd kimentünk a pallóval borított, nádba vágott tanösvényre. Itt a nádas tagolt élővilágáról kaptunk információt és négyféle békával is találkoztunk. Vezetőnk hiányolta a nádasban a nyílt vízfelületeket és a nádas helyenkénti téli vágását, mely elősegítené a változatosabb élőhelyek kialakulását. Távlati terveikben mindkét beavatkozás szerepel, – természetesen pályázati pénz kell hozzá és a víz utánpótlás megoldása.
A területet a Duna pleisztocén kori áradásai alakították. A gödöllői dombság déli végén, a Duna sík árterével való találkozásánál a talajvíz kiáramlik a felszínre Ócsa alatt és az É-D-i, kavics, lösz és homokhátakkal párhuzamosan állandó víznyomásos lápterületek, – itt turjánnak nevezik – alakultak ki a pleisztocén kor óta, melyek Bajáig húzódnak. A víz évközi magasságától függően is sokféle élettér alakult ki. Az állandó víznyomásos területeken a lápokon tőzeg (akár 2 m vastag is) keletkezett, melyet az elmúlt évtizedekben kibányásztak. (Ezt régen a kereskedelmi forgalomban ócsai fekete tőzegként ismertük). Az Öregturján területe pont egy ilyen „lebányászott” terület, mely az évek során kevés víz utánpótlást élvezve majdnem kiszáradt. Az utóbbi évek csatorna szabályozásának köszönhetően azonban javul a víz ellátottsága.
A madárvárta tanösvény után az ócsai „Öregfalu”-ba mentünk, ahol a 62 védett kertes kétbeltelkes településszerkezet megőrzött házait láthattuk, melyekből 6 műemléki védelem alatt áll. Ezek természetrajzi és néprajzi kiállításokat tartalmaznak. A természetvédelmi házban, a „turján-ház”-ban a kavicsbányából előkerült őslény és mamut csontokat és a természeti kincsekből összeállított kiállítást néztük meg. A turjánvidék bemutatását oktatóterem, a ház melletti kemence, füstölő és a természetes anyagok felhasználásához munkaterep, – a kihelyezett biológia órák és foglalkozások lehetőségét biztosítják. A tájházban a 18-19. századi bútorok, berendezés mellett népviseleti gyűjtemény mutatja 55 cm-es babákon Ócsa és a környező települések hagyományos öltözékeit. Ezen kívül a különböző, tájhoz kötődő helyi mesterségek eszköztárát is gyűjtik, – az udvarokon nagy bőségben látni ezeket. A temetői kopjafák gyűjteménye is gyarapodik. Az ócsai műemlék református templom a település legismertebb értéke. A románkori és gótikus elemeket ötvöző három hajós + kereszthajós bazilikát 1195-ben kezdték el építeni premontrei szerzetesek. A területet és az építési költségeket III. Béla király biztosította. A premontreiek a török hódoltság alatt elhagyták a templomot és kolostort. A törökök a freskókat lemeszelték, szobrokat kidobták. 1560 óta református templomként használják. Többször restaurálták, legutóbbi helyreállítása 1994-ben fejeződött be. A freskókat sikerült részben feltárni. Ekkor kapta a templom az „Europa Nostra” díjat.
Ezután az ócsai öreg pincéket néztük meg, melyek az ős-Duna partján löszös, agyagos homokos magaslaton helyezkednek el. Máshol nem látható, speciális ócsai nyeregtetős, nádborítású pincékből kb. 100 db is van itt. Egy főág és két oldalág, kelet-nyugati tájolás jellemzi a pincéket meredek hordógurító lejárattal. A nádborítás speciálisan kontyolt a keleti részen. A pincék 4-6 m mélyek.
Végül a selyemréti tanösvény kb. 1200 m-es szakaszát jártuk be, Az ösvénytől jobbra és balra ártéri ligeterdők különböző típusait láttuk. A magyar kőris majdnem tiszta állományától a kocsányos tölgy – éger, szil és ezek keverékéig. Közben kaszálók, rétek és szántóföldi területek. Az erdők egy része a vízben áll. (Ugyan most kevesebb vízfelületet láttunk a szárazság miatt). A fák közötti vizes felületen a sásfélék és sárga nőszirom foltjai voltak láthatók.
A tanösvény végén megettük a hazait és Csere Éva szervezőnk gyorsan összedobott egy finom gyümölcssalátát nyakon öntve Sangriával, – mindenki örömére. Ez volt utunk utolsó állomása.
Grófné Domokos Mária