Zöld Jövő Hírlevél 2014. szeptember

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Kedves Barátunk,

A Fővárosi Törvényszék augusztus 1-i végzésének megfelelően közgyűlést tartunk 2014. október 1-én szerdán 17.30 órától a Cziffra Házban, Nagytétényi út 274. – 276. – a 33, 133e busszal a Petőfi Sándor utcáig, majd kissé előre sétálva, határozatképtelenség esetén ugyanazon napirendi pontokkal ismételt közgyűlést tartunk 18 órai kezdettel, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Kérjük tagjaink, támogatóink részvételét, javaslatait, aktivitását az eredményesség érdekében. Napirendi javaslat:
 A Fővárosi Törvényszék 2014. augusztus 1-i végzésének megfelelően módosított új alapszabály tervezet megtárgyalása és elfogadása.
 Egyéb aktuális témák áttekintése. Várjuk ezekkel kapcsolatos javaslataikat, kezdeményezéseiket.

Egyéb aktuális témák:
 A kerületi felsőtagozatos környezeti terepversenyt, ebben az évben egyesületünk rendezi, amire kellő támogatást is kaptunk a helyi környezetvédelmi alaptól. A kiírást és a nevezési lapot csatolom. Kérem, hogy segítse munkánkat majdan a verseny során, az állomásokon, a gyerekek orientálásában – október 2. csüt. Tétényi fennsík, du. 3/4 2 és 4 közötti időszakban, ill. az egy héttel későbbi esőnapon. A kapcsolódó előkészítő megbeszélést az előző napi Zöld Jövő összejövetel, közgyűlés időpontjában tartjuk a Cziffra Házban, október 1. 6 óra. Kérem jelezze, tud e csatlakozni.
 Idén is tervezzük elkészíteni ajánlásainkat, az ősszel felálló új helyi önkormányzati testület számára, környezet és természetvédelmi kérdésekben. Kérem, hogy ha van helyi, térségi, ilyen jellegű problémája, javaslata, ami legalább részben helyi önkormányzati jellegű, juttassa el részünkre, rövid összefoglalóval, és igyekszünk bedolgozni az ajánlásokba. Az aktuális környezetvédelmi program itt látható: http://www.budafokteteny.hu/res/bp22_konc_3192.pdf

 Számítunk részvételükre a programjainkon, és javaslataikra, hozzájárulásukra.

Üdvözlettel,

Mészáros Péter

A verseny kiírás

2014. szeptember 19. péntek

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés