Zöld Jövő hírlevél 2020 március

Kedves Barátunk,

Első karantén hírlevél

A rendkívüli helyzetben is folytatjuk munkánkat. Jelenleg több olyan ügy, projekt van egyesületünk körében, melyek online módon kezelhetőek, így nagy fennakadást nem jelent egyelőre a korlátozás.
Nagyrészt összeálltak a Tétényi fennsík védettsége 20 évét, annak eredményeit összefoglaló kiadvány anyagai. Remény van arra, hogy az eredeti terveink szerint, tavasszal megjelenik. Nyilván a nyomtatott változat később kerülhet el az érdekeltekhez, ugyanakkor a digitális verzió és kommunikáció kerül majd előtérbe. Az önrészhez továbbra is kérjük hozzájárulásaikat, támogatásukat, kisebb vagy nagyobb adományokkal. Idei tagdíjaikat is kérjük átutalni, vagy befizetni más csatornákon. A fennsík projekt is folytatódik, a februárban levágott cserje darálásával, és a Kamaraerdei út feletti zónában a tervezett fenyő ritkításra is sor kerül majd. A bejárások, séták egyelőre nem valósulnak meg, miként a hátra lévő tevékenységeket is át kell még gondoljuk.
Rövidesen megjelenik a Budatétényi hírlevél a helyi Polgári Körrel közösen, ez is elsődlegesen digitális formában jut majd el a helyiekhez,
Bogó Ági és a Nagytétényi Embervédő egyesület koordinálása mellett zajlik a nagytétényi rehabilitáció 30 éve dokumentálása, a visszaemlékezések leírása, összegyűjtése, a korabeli, és későbbi dokumentumok összegyűjtése, digitalizálása, az írásos anyagok mellett képek, videók is. Ez alapjában egy digitális kiadvány lesz, kártya pendrive formában, de nyomtatott verzió is készül majd. Ennek bemutatását is egyelőre online formában tervezzük.
Üdvözlettel,

Mészáros Péter

Ezúton is köszönjük azon kerületi polgárok támogatását, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával egyesületünket támogatták. Ebben az időszakban a Tétényi fennsíkon végzett élőhelyrekonstrukciós munkákkal, a tanösvény, bemutatásával, fórumok, kerekasztalok, bejárások, környezeti nevelési akciók szervezésével, járultunk hozzá a kerület és a régió környezetvédelméhez. Kérjük, ebben az évben is támogassa egyesületünket, és ezen keresztül a kerületi környezet ügyét személyi jövedelemadójának 1 %-ával.

Adószámunk: 19657552-1-43

Támogatását előre is köszönjük

Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület

Összejöveteleinket a Cziffra György Művelődési Központban tartjuk minden hónap első szerdáján este 6 órától.
www.zoldjovo.hu, zoldjovo@zoldjovo.hu