Zöld Jövő Hírlevél 2019 december

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Kedves Barátunk,

Novemberi ülésünkön részt vett az önkormányzati bizottság – környezetvédelmi és rendvédelmi – öt tagja, Kovács István elnök, Zugmann Péter környezetvédelmi tanácsnok, Kerekes Gábor, valamint Párkányi Ferenc és Bodrog Zoltán tagok. A Zöld Jövő elnöksége teljes számban jelen volt, és számos tag, érdeklődő jelent meg. Előzetesen néhány fontos kerületi környezetvédelmi témát tartalmazó tematikus javaslatot juttattunk el a résztvevőknek, melyek javarészt az aktuális Kerületi Környezetvédelmi Programhoz kapcsolódtak, továbbá felvetettük a városházi Zöld Iroda létrehozása kérdését, ami fontos előrelépés lenne. Röviden kitértünk a Zöld Jövő elmúlt 30 éves munkájára és felvetettük az együttműködés lehetőségeit a továbbiakban a bizottsággal. Kovács István bemutatta a megjelent bizottsági tagokat, és a bizottság jelentőségét hangsúlyozta, ill. az együttműködést a különböző politikai hátterű tagok között. Aktuális téma a klíma vészhelyzet kihirdetését, és a kapcsolódó akcióprogramot javasló önkormányzati testületi határozat-tervezet, ami már szerepelt a testületi ülésen, de további átdolgozás alatt van. Ez egy hosszútávú és egyben aktuális és súlyos kérdés, ami mind hazai, mind nemzetközi fórumokon napirenden van, cselekednünk kell. Szóltunk az aktuális Kerületi Környezetvédelmi Programról, ami immár a negyedik, és hagyományosan igen színvonalas dokumentum, itt hangsúlyozta Zugmann Péter, hogy a korábbi program jelentős részben teljesült, míg a képviselők a 2018-19-es időszakra eső feladatok, célkitűzések teljesülése áttekintését szorgalmazzák majd. A Zöld iroda ügyében folynak az egyeztetések, itt példa lehet a XII. kerületi, ahol eredményesen működik, integrálva a környezetvédelmi vonatkozású önkormányzati stratégiai, hatósági, üzemeltetési, tudatformálási és más kérdéseket. A lakosság ilyen esetekben nem is a Polgármesteri Hivatalba, hanem a Zöld Irodába megy. Jelentős kérdés, és feladat esetünkben az iskolai, óvodai környezeti nevelés, és a kommunikáció, a lakosság felé. Szó volt a korábban beindult nagytétényi levegő szennyezés mérésekről, azok folytatásáról, és a kapcsolódó lakossági személet-formálási ill. támogatási, segítség nyújtási akciókról, ezek folytatódni fognak. Fontos feladat a Duna part védelme, rehabilitációja, a zajvédelem, a közösségi közlekedés és a lágy mobilitás támogatása, ill. a parkolás megoldása. Szó esett a felszíni vizekről, így az esővíz kezelése, visszatartása, ill. a Hosszúréti patak és a nagytétényi vízfolyások rendezése megoldatlanságáról.
Meghívást kaptunk a HUNGAIRY LIFE integrált levegő tisztaság védelmi projekt tanácsadó testületébe. A programot a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. 2019–2026 között valósítja meg partnereivel, amelynek fő célja a levegőminőség javítása 8 magyarországi régióban. A projekt 10 település levegőminőségi tervének végrehajtását hivatott szolgálni emissziós adatbázisok fejlesztésével, átfogó szemléletformáló, tájékoztató tevékenységekkel és egy országos szakértői, tanácsadói hálózat felállításával.
Következő ülésünket január 8-án szerda este 6-tól tartjuk a Cziffra Központban – Nagytétényi út 276. –este 6-tól. Beszámolunk írásban és képekben a 2019-ben elvégzett munkáról, eseményekről, eredményekről. Megbeszéljük a 2020-as munkaprogramot. Javaslataikat utóbbihoz várjuk, milyen témákat, területeket vonjunk be a tevékenységbe. Áttekintjük az aktuális anyagokat, és a további terveket, javaslatokat.
Számítunk részvételére, és javaslataira, közreműködésére.

Ezúton kívánunk tagjainknak, támogatóinknak Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Békés Eredményes Újesztendőt.

Számítunk részvételére, és javaslataira, közreműködésére.
Üdvözlettel,

Mészáros Péter

2019. december 16. hétfő

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés