Zöld Jövő hírlevél 2018 október

Kedves Barátunk,

A Tétényi fennsík élőhely kezelési projekthez kapcsolódóan a Magyar Telekom jelentkezett be természetvédelmi önkéntes munkákra, október 13-ára, az MME három fővárosi területet ajánlott nekik, így a Tétényi fennsíkot is. A 2018-19-es élőhely kezelési szezonra tervezett munkák egy részét hoztuk előre, a korábbi két hétben az elmúlt években kezelt cserje ritkított területeken feljött sarjakat vágtuk le, a Fitoland és a Főkert közreműködésével, továbbá a februárban levágott és még részben kint maradt nagymennyiségű cserjét terveztük lehordani, hogy a daráló géppel kezelhessük azokat is. A megjelent mintegy 130 főt három területre osztottuk szét, a Kamaraerdő menti rétre, a tanösvény menti már többször kezelt rétre, majd annak folytatására, a cserjésen túl. Jelentős logisztika előzte meg a munkát, mobil wc-k, sörpadok és asztalok jöttek, több tucat hordozó ponyva, kétkezes olló, és összecsukható kis rókafark fűrész, valamint mindenkinek elegendő védőkesztyű. A tervezett munkákat elvégeztük a nap folyamán, elsősorban a jelzett száraz cserje hordása volt jelentős, a nagy távolságok miatt is, és a már feljött aljnövényzet is nehezítette a begyűjtést. A darálógép követte a gyűjtést, és az anyag jelentős része még a nap folyamán ledarálásra került. Az önkéntesek orientációjában jelentős szerepet játszott Friedmann Károly Fitoland, Gergely Attila és Korda Márton szakértőink, valamint Gönczi János, Pázmándi Péter és Tímár Géza. A nap folyamán országosan mintegy 900 Telekomos végzett önkéntes munkát, zömmel természetvédelmi területen, néhányan az informatikai oktatásban vettek részt.
A nagytétényi levegő szennyezettség mérések ügyében elindultak a kiscsoportos képzések, foglalkozások a területen dolgozók és a lakosság körében az önkormányzat, ill. az LMCS közreműködésével. Ugyancsak folytatódnak az önkormányzat kezdeményezésére beindult mobil mérőállomási mérések, a téli időszakban is, mellyel párhuzamosan az LMCS is tervez méréseket.
Következő ülésünket egy héttel később, november 14-én szerda este 6-tól tartjuk a Cziffra Központban – Nagytétényi út 276. –este 6-tól. Áttekintjük az aktuális anyagokat, és a további terveket, javaslatokat.
Számítunk részvételére, és javaslataira, közreműködésére.
Üdvözlettel,

Mészáros Péter