Zöld Jövő Hírlevél 2016 szeptember

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Kedves Barátunk,

Régen jelentkeztünk hírlevéllel, így egy rövid összefoglaló az elmúlt időszakban történtekről, és a további tervekről, eseményekről:
 Még májusi összejövetelünkön adtuk át a Henye Boroszlán Díj posztumusz változatát Varga Zsolt erdőmérnök, ornitológus képviselőinek, aki Budafokról indulva, jelentős eredményeket ért el a ragadozó madár védelem, és felmérés területein, s tíz évvel ezelőtt hunyt el. A Henye Boroszlán díjasokról honlapunkon láthatnak összefoglalót.
 Hosszúréti patak bejárást tartottunk a Rózsavölgy Egyesülettel együttműködve, egy-egy jellegzetes szakaszt áttekintve, Törökbálint, Budaörs, Kamaraerdő térsége. Képes összefoglaló a honlapunkon látható.
 A hagyományos, urbitális majálishoz kapcsolódó Duna parti bejárást is megtartottuk még májusban, összefoglaló honlapunkon.
 Évadzáró nagytétényi sétát tartottunk néhány jellegzetes pont áttekintésével júniusban, ennek összefoglalója is fent van honlapunkon.
 Választ kaptunk a nagytétényi mérőállomás ügyében tett javaslatunkra, a földművelésügyi minisztertől, elutasítót, ez is látható honlapunkon, viszontválasszal élni fogunk.
 Eredményesen pályáztunk a Kerületi Környezetvédelmi Alapnál a kerületi felsőtagozatos környezeti terepverseny lebonyolítása támogatására, ezt várhatóan jövő tavasszal tartjuk.
 A Tétényi fennsíkon lezártuk a 2015/16-os projektet, beszámolónkat elkészítettük a Főváros részére. Összefoglalók a projektről ugyancsak honlapunkon láthatóak.
 Augusztusban nyári élőhely kezelési napot tartottunk, a fennsíkon, a tanösvény 2. állomása térségében, ahol a felnövő friss cserjéket kaszáltuk, ezzel lényegében az új projekt első lépéseit is megtettük.
 Ide kapcsolódik, hogy nyáron egyeztetésen vettünk részt a Fővárosban, a tanösvény összekötése, bővítése tárgyában, ami elsősorban a Kamaraerdő irányában történne meg, s ezt a Magyar Madártani Egyesület készíti el.
 Ezekben a napokban adjuk be a jövő évi, 2016/17-es Tétényi fennsík élőhely kezelési pályázatunkat a Fővároshoz, ennek főbb tartalmi elemei hasonlóak lesznek az ideihez – özönfajok kezelése, ritkítása, a korábbi cserje ritkítások karbantartása, a volt hizlaldai terület kezelése, bejárások, bemutatók.
További programok, események:
 Szeptemberi összejövetelünkön, szeptember 7-én este 6-tól a Cziffra Házban – Nagytétényi út 276 – a patak és felszíni vízrendezésekről beszélünk, vendégünk lesz Dukay Igor ökológus, környezetvédelmi szakértő. Bő tíz éve ő készítette el a Hosszúréti patak mederrendezési tanulmány tervét, ami ökologikus és egyben olcsó megoldást adott volna a mederrendezési kihívásokra. Később a hagyományos felfogású, meder kikövezésre épülő terv készült el, de a kivitelezés, már a kerületi patak szakaszon dugába dőlt, máig megoldatlan a helyzete. Ugyancsak rendezetlen a Sulák Bara patak vízrendszere Nagytétényben és a kapcsolódó agglomerációs területeken.
Számítunk részvételére, és javaslataira, közreműködésére.
Üdvözlettel,

Mészáros Péter

2016. szeptember 1. csütörtök

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés