Zöld Jövő Hírlevél 2013 szeptember

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Kedves Barátunk,

A hosszú nyári szünet után egy kis áttekintés az elmúlt időszakban történtekről, a további tervekről, eseményekről:

 Az Új Széchenyi Terv által támogatott, a nagytétényi belvárosi rekonstrukcióhoz kapcsolódó nagytétényi Duna parti mini projektünket lezártuk, az összegző beszámolót leadtuk a lebonyolító szervezetnél. Egyúttal levélben tájékoztattuk Tarlós főpolgármester urat, a projekt eredményeiről, elküldve a teljes anyagot és a korábbi Duna parti és fennsíki védelmi javaslatokat. Erre a Városüzemeltetési Főosztálytól kissé kitérő választ kaptunk. A projektről még az augusztus 30-i nagytétényi ünnepség sorozaton is beszámolunk, várhatóan poszteres formában az új Kulturális Központban. A délutáni órákban ott várjuk az érdeklődőket.
 Ennek kapcsán, a helyiek felvetéseire a nyáron áttekintettük a közterületi rekonstrukció helyzetét, és a csatolt véleményt, ill. javaslatot juttattuk el a helyi illetékesekhez.
 A Tétényi fennsík élőhely kezelési területei jó állapotban vannak, az egykori hizlaldai területet a nyáron Gönczi János barátunk egy alkalommal kaszálta, szépen gyepesedik az is. E témában a napokban adjuk be a Fővárosi Környezetvédelmi Alapnál idei pályázatunkat, aminek keretében szeretnénk a cserje ritkítást intenzívebbé tenni, ennek megvalósítási ideje, a jövő év első négy hónapjában várható.
 Ennek kapcsán jelezzük azt, hogy csatlakoztunk a TeSzedd idei akciójához, ami szeptember 14-én szombaton lesz, mi a fennsíkon elszemetesedett pontokat, a Kamaraerdei út mentén, ill. egy korábban behordott lerakót jeleztünk a rehabilitációs terület közelében. Tervünk, az hogy reggel 9-kor találkozunk a Fitolandnál, és az általunk javasolt területeket takarítjuk.
 Az önkormányzat csatlakozott az idei Európai Mobilitási Hét eseményeihez, ami szeptember 16-22 között lesz, ennek keretében a hétköznapokon este 5-8 között civil szervezetek szerveznek programokat iskolákkal karöltve. Mi a szeptember 21. szombat estét kaptuk, és a fennsíkon, ill. a nagytétényi Duna parton tartunk kerékpáros bejárásokat, a Gádor és a Bartók iskolákkal karöltve, de várjuk a csatlakozókat, és a segítőket, résztvevőket. Eddig a Duna parti programra Palla Balázs madarász, és a fennsíkra Gönczi János helyben lakó vállalta egy-egy csoport kalauzolását, de további kerékpáros segítőket várunk. Az előzetes programot csatoljuk.
 Az éves aktuális közgyűlésünkön elfogadott 2012. évi közhasznúsági jelentést, az előírt formában eljuttattuk a Bírósági Hivatalhoz.
 Az idei felsőtagozatos kerületi iskolai környezet és természetvédelmi terepverseny október 18-án lesz a Kamaraerdőben, ennek lebonyolítását idén is segítjük, annak alap anyagait Karancz Éva már elkészítette, ezúton is köszönjük a munkáját.
 Következő összejövetelünkön, szeptember 4-én este 6-tól tartjuk a Klauzálházban, Nagytétényi út 31-33. – amikor áttekintjük az elmúlt hónapok eseményeit, fejleményeit, dokumentumait, és várjuk javaslataikat az őszi programokra, fórumok, kerekasztalok, bejárások.
 Számítunk részvételükre a programjainkon, és javaslataikra, hozzájárulásukra.

Üdvözlettel,

Mészáros Péter

2013. szeptember 2. hétfő

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés