Zöld Jövő hírlevél, 2013. április

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Kedves Barátunk,

Áttekintés az elmúlt időszakban történtekről, további tervek, események:

 Az Új Széchenyi Terv által támogatott, a nagytétényi belvárosi rekonstrukcióhoz kapcsolódó nagytétényi Duna parti mini projekt második bejárását április 13-án tartottuk, a Kastélypark utca alsó végében a vasúti aluljáró előtt telepített tájékoztató táblától. Ezúttal az északi, a Hárosi öbölig terjedő szakaszt tekintettük át. Ennek összefoglalóját csatoljuk. Rendelkezésre áll a Nagytétényi Duna part értékeit ismertető tájékoztató füzet is, amit az érdeklődők megkapnak eseményeinken, ill. eljuttattuk az iskoláknak, könyvtáraknak, és más közösségi helyekre, továbbiakat szívesen adunk. A bejárásokat folytatjuk, a legközelebbi május 4-én lesz de. 9-től, innen a táblától, ekkor a déli partszakaszt tekintjük át, Érd határáig.
 Az idei Kerületi Környezetvédelmi díjat Hell Ferencné óvoda pedagógus, környezeti nevelő kapta, akivel áprilisi összejövetelünkön beszélgettünk a környezeti nevelés alfájáról.
 A Henye Boroszlán Díjat, alternatív helyi környezet és természetvédelmi díjunkat, amelyet ebben az évben alapítottunk, az áprilisi összejövetelen részt vevők döntése alapján a Hunyadi szigeten működő Honvéd Sporthorgász Egyesület kapta, amit a Föld napján, április 22-én a helyszínen tartott kis ünnepségen adtunk át.
 További események:
 Április 26-án pénteken reggel tanösvény karbantartást tartunk a Tétényi fennsíkon, az állomások fóliázott tábláit cseréljük igény szerint, végighaladva a tanösvényen. 9-kor találkozunk a Fitolandál.
 Április 27-én reggel madártani sétát tartunk Palla Balázs madarász barátunkkal, találkozó reggel 6-kor a fennsík tanösvény indító nagytáblájánál. A 150-es busz 50-kor indul felfelé a Jókai utcától – a madarak korán ébrednek -, majd sétálunk a Kamaraerdőben, és a szomszédos fennsíkon, meghallgatva, azonosítva a már ilyenkor daloló madarainkat. Várjuk az érdeklődőket. Egy esti sétát is tartunk május folyamán a Duna parti ártéri erdőkben.
 Ugyancsak április 27-én várjuk az érdeklődőket a kerületi civil szervezetek napján, 9.30-tól a Rózsavölgyi Közösségi házban, a programot csatoljuk.
 Az Új Széchenyi Terv által támogatott, a nagytétényi belvárosi rekonstrukcióhoz kapcsolódó nagytétényi Duna parti mini projekt Duna parti kerekasztal megbeszélését május 8-án tartjuk a Klauzálházban, rendes havi összejövetelünkön, este 6-tól. Gergely Attila botanikusunk beszél majd a nagytétényi Duna part természeti értékeiről, várhatóan itt lesz a Főpolgármesteri Hivatal képviselője az értékek védelme, kezelése témakörében, és várjuk Németh Zoltán fővárosi, és országgyűlési képviselőnket is.
 A Tétényi fennsíkon május 11-én szombaton tartjuk az idei első élőhely-kezelési napunkat, amikor a korábbi hizlalda területen kaszáljuk a gyomokat, elsősorban a lósóskát. 9-kor találkozunk a Fitoland műhely zónájánál, a gépi kaszálásban és a zöldhulladék begyűjtésében kérünk segítséget. Utána felmegyünk a törökbálinti oldalra és megnézzük a henye boroszlán virágzását.
 Éves aktuális közgyűlésünket május 15-én17.30 órától tartjuk a Klauzálházban, míg határozatképtelenség esetén ugyanazon napirendi pontokkal ismételt közgyűlést tartunk 18 órai kezdettel, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Kérjük tagjaink, támogatóink részvételét, javaslatait, aktivitását az eredményesség érdekében. Napirendi javaslat:
 2012. évi közhasznúsági jelentés, beszámoló megvitatása és elfogadása. 2013-as program, és költségterv megvitatása és elfogadása.
 Egyéb aktuális témák áttekintése. Várjuk ezekkel kapcsolatos javaslataikat, kezdeményezéseiket.
 Tagjaink tagdíjaikat, ha még nem tették meg, befizethetik csekkjeinken, vagy átutalhatják számlaszámunkra, 11722003-20066734-00000000. Egyben felhívjuk figyelmüket az SZJA 1%-os felajánlási lehetőségre is (adószám: 19657552-1-43).
 Számítunk részvételükre a programjainkon, és javaslataikra, hozzájárulásukra.

Üdvözlettel,

Mészáros Péter

Ezúton is köszönjük azon kerületi polgárok támogatását, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával egyesületünket támogatták. Ebben az időszakban a Tétényi fennsíkon végzett élőhelyrekonstrukciós munkákkal, a tanösvény karbantartásával, bemutatásával, fórumok, kerekasztalok, bejárások, valamint természetvédelmi túrák szervezésével, járultunk hozzá a kerület és a régió környezetvédelméhez. Kérjük, ebben az évben is támogassa egyesületünket, és ezen keresztül a kerületi környezet ügyét személyi jövedelemadójának 1 %-ával.

Adószámunk: 19657552-1-43

Támogatását előre is köszönjük

Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület
- közhasznú társadalmi szervezet -

Összejöveteleinket a Klauzál Gábor Művelődési Központban tartjuk minden hónap első szerdáján este 6 órától.
Postacímünk: 1780 Bp. Pf. 81.
www.zoldjovo.hu, zoldjovo@zoldjovo.hu

2013. április 24. szerda

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés