Zöld Jövő hírlevél 2010 augusztus

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

 Kedves Barátunk,

Rövid összefoglaló a nyári időszak főbb eseményeiről:

-     A Tétényi fennsíkon folytattuk a kaszálási, élőhely rekonstrukciós tevékenységet. Július folyamán egy alkalommal dolgoztunk a korábban művelt cserjés területen.

-       A fennsík élőhely kezelésével kapcsolatos fővárosi együttműködést néhány hónapos bizonytalankodás után a FŐKERT kapta meg, ahol a vezérigazgatóval egyeztettünk a teendőkről, és az év utolsó hónapjaira a FŐKERT-el kötünk majd szerződést.

-       E témában a főváros javaslatára pályáztunk a Fővárosi Környezetvédelmi Alap pályázaton, mely a 2011-es első négy hónap tevékenységeit fedezné, elsősorban a tanösvény karbantartását, és az élőhely kezelést céloztuk meg ott is.

-       Ugyancsak partnerek vagyunk, a Soós Borászati Technikum pályázatában, ill. majdani projektjében, ami a komposztálást, zöldfelület fejlesztést, és egyes fennsíki munkákat tartalmazza.

-       Ehhez kapcsolódik, hogy az élőhely kezelés folytatásaként szeptember 18.-án szombaton délelőtt tartjuk következő élőhely rekonstrukciós délelőttünket. Találkozunk 9-kor a Fitoland előtt, a Rókales u-nál, és a Kamaraerdő melletti bálványfás csoport kezelését és a kapcsolódó terület a cserjék ritkítását folytatjuk gépi kaszával. Egy önkéntes csapat már jelezte csatlakozását, de szívesen látjuk a segítőket, önkénteseket. A segítők továbbra is megkapják zöld jövős trikónkat,

További fejlemények, események:

-     A budatétényi rozárium, ill. a kutató intézet felszámolása ügyében írt petíciónkra augusztusban megkaptuk a Jövő Nemzedékek Állampolgári Biztosa állásfoglalását. Remény van az intézet újra alapítására, és hangsúlyos a génállomány, valamint az állami vagyon, a területek kezelése, megtartása.

-     A Dunapart II. rekultivációs, mentesítési folyamatában a kiviteli szakasz elkezdődött, meglehetősen kezdeti stádiumban vannak, bejárást a területen őszre tervezünk.

-     Ugyancsak folytatjuk nemzeti park túráinkat, a program javaslatokkal majd jelentkezünk.

-     Havi rendes összejövetelünket szeptember 8.-án szerdán este 6-tól tartjuk a Klauzál Gábor Művelődési Központban – Nagytétényi út 31-33. Témák, őszi program, aktuális dokumentumok, fejlemények.

Számítunk részvételükre, javaslataikra,

Üdvözlettel,

Mészáros Péter

2010. augusztus 30. hétfő

  • Legfrissebb híreink...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés