Urbitális hajózás Budafok Tétény mentén

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Május 23.-án pótoltuk a két hét előtti majális hajós bejárását. A tervezhetőség érdekében kértük a jelentkezőket, hogy előre regisztráljanak, annak megfelelő hajót kérünk majd. Mintegy százan jelentkeztek, de a Yacht Club közvetítésével végül a majd 250 fős Nagymaros jött el a túrára, így a megjelent mintegy száz fő a felső fedélzeten élvezhette végig kerületünk panorámáját a Duna felől, ami ritkán adatik meg.

A programon részt vettek helyi civil szervezetek, az önkormányzat, a helyi főépítész iroda képviselői, és a sajtó munkatársai is.

A hangosítás adta lehetőségekkel élve folyamatosan tájékoztattuk a megjelenteket az aktuális partszakaszhoz kapcsolódó helyzetről, tervekről. A bevezetőben, a Hárosi öbölből, a Yacht Clubból való kihajózás közben magam szóltam a Duna part értékeiről, a Fővárossal együttműködésben készült botanikai, állattani felmérésről, a védelmi javaslatokról.

Majd, miközben a hajó Nagytétény érdi határáig haladt, Rumi Imre főépítész beszélt a Duna part hagyományairól, városépítészeti értékeiről, a nagytétényi Duna parttal kapcsolatos tervekről, a Duna part II. rekultivációjáról, fejlesztéséről, a még most folyó átminősítésekről, melyek a vasútállomás alatti partszakaszt is érintik, a tervezett Roro kikötő térségében további területek kerülnek zöldterületi besorolásba, a Duna part II.-es intézményi átsorolás ellenében.

Szesztay György a főépítészi iroda munkatársa szólt a kapcsolódó városépítési marketing feladatairól, a további Duna partszakaszokat is érintően, így a Háros sziget északi részén lévő Hunyadi laktanya területe majdani hasznosítása tekintetében is. Kitért a tervezett Eurovelo kerékpárútra is, mely végigköveti Duna partunkat. A tétényi szakaszon két lokálpatrióta, László Éva a Polgári Kör elnöke és Lednicky Sándor helyi önkormányzati képviselő is szólt a tétényi Duna part hagyományairól, múltjáról.

E szakaszon láthattuk a védett Kis Háros szigetet, a hídfő térségben kialakult erdőket, a Duna part II. menti fövenyes erdősávot, a Kastélypark alatti Duna rétet, és ártéri erdőket, a mostani sóder kiadót a Campona utca vonalában, majd a nagytétényi ártéri erdőt a horgász öböllel, és a horgásztanyával, ezt a területet is szeretné a Főváros védetté nyilvánítani.

Észak felé haladva a Háros szigetet követően láthattuk a lepusztuló Gyármezőt, melynek rehabilitációjára még nincsenek ötletek. A budafoki, a Vágóhíd utca térségében lévő kikötőnél Békési Imre szólt terveiről, a borturizmus területén, a Záborszky pince részben már felújított épületegyüttese belül, a pincék szintjén is kiépül, egy most elnyert EU projekt keretében, aminek a révén nem egyszerűen földalatti borváros, hanem egyfajta kulturális központ is kialakul majd itt, a szomszédos telkek, ingatlanok igénybevételével is.

A kikötő jó alkalmat adhatna a hajóforgalom újraindulására, benne turistahajók ide érkezésére. A kikötő körül azonban jelenleg patt helyzet van, erre utalt annak jelenlegi tulajdonosa, Tomos úr, mivel az önkormányzat minden elképzelését, fejlesztési terveit blokkolja.

Magyar Gábor a Városfejlesztési bizottság elnöke szólt még a felső szakaszon a budafoki partszakaszhoz kapcsolódó tervekről. Itt várhatóan belvárosi kompjárat indul majd Csepelre, ahol buszjárattal lehet bejutni a városba. Itt érintettük a Csepeli Hőerőmű bővítését, harmadik ütemét, önkormányzatunk ennek kapcsán városképi, zöldítési javítási javaslatokat tett a projekthez.

Mészáros Péter

2010. május 31. hétfő

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés