Téli madárgyűrűzési és élőhely kezelési akciónap a Tétényi fennsíkon

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Nagy érdeklődéssel zajlott február 18.-án a Zöld Jövő és a Magyar Madártani Egyesület Tétényi fennsík akciónapja, 30-40-en voltunk folyamatosan a nap folyamán, sokan jöttek mentek, a zöm meg dolgozott. A Kamaraerdő mentén volt a bázis, és a közeli cserjés, ligetes részen dolgoztunk, közel tíz géppel, láncfűrészekkel és gépi kaszákkal ritkítottuk a cserjét, kihordva a levágottat a Kamaraerdő menti út mellé, amit majd később ledarálunk. Délután a közeli tisztáson madárhálózás is volt, és a hat befogott cinegét és őszapót gyűrűztük meg, a gyerekek engedhették el őket, a tenyerükben még másodpercekig feküdtek hanyatt.
Nagy területet tisztítottunk meg, ami nem tarvágás, mert csak a galagonya egy része került ki, fák, egyéb bokrok is maradnak. Itt volt a Főpolgármesteri Hivatal illetékes természetvédelmi előadója is, továbbá a Promontor Tv stábja és a helyi rendőrség járőrei. Ugyanis a sok arra sétálóból valakik bejelentették, hogy itt fakivágás és piknikezés folyik…. Szerencsére velünk volt a vonatkozó természetvédelmi engedély másolata, no meg az illetékes is a fővárosból, bár ő nem kellett a rendőröknek, elég voltam én is…
Köszönet a sok önkéntesnek, zömük a Madártani Egyesülettől, de helyiek is voltak, és a Magyarok Szövetsége helyi képviselői. Egész nap nagy számban sétáltak itt kutyákkal, síléceken, és lovon, már a Kamaraerdő mentén. Délutánra elúsztunk a hólében…
Mészáros Péter

képes összefoglaló az akciónapról

2012. február 20. hétfő

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés