Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

A Tétényi-fennsík fővárosi területe helyi természeti védettsége húszéves évfordulóját tavaly ünnepelhettük. Akkor felmerült az a javaslat, hogy az 1998-as Tétényi-fennsík című kiadványt követően, mely a védettséget volt hivatott támogatni, sikerrel, ismét egy áttekintő könyvet adjunk ki, a védettség húsz éve eredményeit összefoglalva. E kiadványunk az elmúlt év folyamán sikeresen összeállt, a területtel foglalkozó szakértők munkájának köszönhetően, Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve, címmel . Úgy gondoljuk, hogy sikerült mind a témával foglalkozó szakértőknek, mind a természetet szerető laikusoknak, civileknek, iskolásoknak, tanároknak, döntéshozóknak egyaránt élvezhető, tanulságos munkát összeállítani.
A kiadvány a Fővárosi Környezetvédelmi Alap támogatásával jelent meg, de jelentős önrésszel, és kiemelendő, hogy a rangos szerzőgárda önkéntes hozzájárulásként írta, szerkesztette az anyagot, képekkel együtt. Elsődlegesen célzottan terjesztjük, az érintett önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, szakértők, és támogatók körében.
Kérjük, látogassák, és egyben értékeljék, védjék továbbra is a Tétényi-fennsíkot éppúgy, mint más természeti értékeinket.

Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület

Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve

2020. június 3. szerda

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés