Közhasznúsági jelentés 2009

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló:

A Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület 1989 óta foglalkozik a dél-budai térség környezeti és természetvédelmi problémáival, tudatformálással, 1990-ben került bejegyzésre a Fővárosi Bíróságnál, míg közhasznú besorolást 2000-ben kapott. Az egyesületnek 37 tagja, számos pártoló tagja van, elnöksége hat tagból áll.

Postacím: 1780 Budapest, Pf. 81 (Nagytétény)

Természetvédelmi Oktató Kutató Ház: 1225 Bp. Csúcs u. 62.-64.

Könyvelő iroda: KUTIMO Adótanácsadó Kft.

Főbb közhasznú tevékenységeink 2009-ben:

Nagytétény

A rehabilitációs folyamat lezárását követően a kapcsolódó problémák kezelésével foglalkoztunk, ilyen a korábbi kiserdő, véderdő helyzetének rendezése, ahol az ombudsmani hivatal folytat vizsgálatot, az eredeti tervek szerinti véderdő telepítése ügyében. Változatlanul megoldatlan a térségben a felszíni vízrendszerek, elsősorban a Sulák patak és mellékágai rendezése. A Duna part II. korábbi lerakó terület rekultivációja került előtérbe az év folyamán, itt a tulajdonos céggel tartottuk a kapcsolatot, és részt vettünk a rekultivációs folyamat terveinek véleményezésében, a szakhatóságnál ügyféli jogosultságot szereztünk. Tevékenységünket itt a helyi civil partnerünkkel, a Nagytétényi Ember és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesülettel közösen folytattuk.

Tétényi fennsík

Az év folyamán tavasztól őszig több bejárást tartottunk a fővárosi területen, és ugyancsak tavasztól őszig havi, a csúcsidőben kétheti sűrűséggel élőhely-rekonstrukciós akciókat tartottunk, utóbbiakat összesen nyolc alkalommal. Ennek ebben az évben is keretet adott a Fővárossal – Környezetvédelmi ügyosztály – folytatódó együttműködés. Szerződést kötöttünk a Fővárossal a 2009/10-es időszak kezelési, élőhely rekonstrukciós, bemutatási munkáira vonatkozóan, június és 2010 áprilisa közötti időszakban. Ennek keretében ebben az évben is folytattuk gyep rekonstrukciós akcióinkat is, így a korábbi hizlalda roncsolt, hulladékos területének kaszálásával, több hullámban, ill. a korábban elkezdett gumiraktár menti tisztás karbantartó jellegű kaszálásával. Emellett több alkalommal jelentős záródó cserjés területeket kezeltünk, tisztítottunk meg a cserjétől, és ritkítottuk ill. eltávolítottuk a fenyőmagoncokat a területről és a bálványfa csoportokat speciális eljárással injektáltuk. A 2005 óta működő tanösvényt több alkalommal bemutattuk, a tanösvény füzetek érdeklődőhöz való eljuttatásáról gondoskodtunk ill. több alkalommal karban tartottuk, javítottuk, pótoltuk a gyakran megrongált, ill. avuló tanösvény állomásokat.

Természeti védettségek

A fővárosi együttműködés keretében elkészült védelmi javaslatainkat – a Tétényi f ennsíki és a Duna parti védettségek bővítésére – több alkalommal egyeztettük a Fővárosnál, ill. javasoltuk a védettségi folyamat elindítását, lefolytatását.

Ez ügyben bejárásokat tartottunk, a Duna parton, a májusi Urbitális majálishoz is kapcsolódva, előbb a Hunyadi laktanya, Hunyadi sziget felől a Duna parti Lovasklubig haladva, majd az ellenkező irányban is, bejárva a Hárosi öböl szakaszát is.

Duna part, Háros, Hunyadi sziget

Örömteli eredmény, hogy az év folyamán bővült, részben javaslatainknak is köszönhetően, a Háros szigeti védett övezet, a korábbi műszaki bázis, laktanya területéig, ill. a Hunyadi szigettel.

Tudatformálás, kommunikáció

Egyik fő feladatunk, amelynek keretében az elmúlt évben további fórumokat, akciókat, összejöveteleket tartottunk, helyi civil szervezetek, az önkormányzat, iskolák, érdeklődő polgárok, sajtó és más meghívottak részvételével:

-        Környezet egészségügyi kerekasztalt tartottunk az egyesület húszéves évfordulója, egyben a nagytétényi probléma felszínre kerülése évfordulója kapcsán, a Környezet egészségügyi Intézet korábbi és mai vezetői, a témával akkor és ma foglalkozók részvételével.

-        Ugyancsak kerekasztal beszélgetést tartottunk a nagytétényi rehabilitáció folyamatában résztvevő legfontosabb személyiségek, szereplők, döntéshozók, szakértők részvételével.

Rendszeresebbé tettük honlapunk frissítését, www.zoldjovo.hu. Viszonylag gyakran megjelentünk a helyi és azon túli sajtóban, elektronikus médiában, aktuális ügyeinkkel – rehabilitációk, természetvédelem, Duna part -.

A kerületi iskolákkal tartottuk a kapcsolatot, fennsíki és más bejárások, programok biztosításában, más akciók keretében.

Kiadtuk Nagytétényi és Budatétényi hírleveleinket, valamint elektronikus, és papír alapú hírleveleinket havonta adjuk ki, juttatjuk el az érdeklődőknek, hagyományos levél formában is – mintegy száz címre eljutva.

Folytattuk a nemzeti parkokat, azok természeti értékeit bemutató túra sorozatunkat, ennek keretében az év folyamán nyolc túrát bonyolítottunk le, Csere Éva szervezésében, melyeken 10-15 fő vesz részt helyből.

Aktuális helyi ügyek kezelése.

-        Az önkormányzattal való együttműködés keretében részt vettünk néhány fontosabb dokumentum, hatástanulmány, terv véleményezésében, javaslatokat fogalmaztunk meg, pl. IVS, Duna part II. rekultiváció.

-        Állásfoglalást és véleményt, javaslatot fogalmaztunk meg a Hosszúréti patak meder rendezési folyamata kezdeményezése kapcsán.  

-        Szervezői voltunk az M0 M6 csomópont ill. az M6 szélesítése kapcsán jelentkező lakossági zaj panaszok kezelését szolgáló konzultációnak a NIF vezérigazgatójával.

-        Több alkalommal foglalkoztunk a Budatétényi Rozárium – Gyümölcs és Dísznövénykutató – helyzetével, javaslatokat fogalmaztunk meg az VFM felé, majd az év vége felé a tárcánál 500 e.Ft-ot nyertünk, a Rozárium területén végezendő fenntartási jellegű munkákra. Ennek keretében az évek alatt felhalmozódott hatalmas mennyiségű nyesedéket termeltük ki és szállítottuk el partnerünk a Fitoland révén.

Működési feltételek:

Korábbi, a Budatétényi Polgári Körrel kötött együttműködési megállapodásunk alapján a budatétényi Radóczy Galériában volt iroda használati lehetőségünk, ahol egy számítógépünk, kapcsolódó eszközeink, dokumentumaink voltak elhelyezve. Főállású alkalmazottunk már jó ideje nincsen, s anyagi lehetőségeink híján továbbit nem tudtunk alkalmazni, így a szükséges adminisztrációs tevékenységeinket a továbbiakban is önkéntes alapon végezzük. A terepmunkák tekintetében bázisunk a Csúcs u. 62-64. alatti Oktató Kutató Ház volt, ahol eszközeink, szerszámaink voltak elhelyezve. Ennek bérletét is megszüntettük azonban az év végével, tekintve hogy nem tudtuk a ház adta lehetőségeket kellően kihasználni. Eszközeink, amelyek a fennsíki munkák kapcsán szükségesek, zömmel a Fitolandban vannak, innen egyszerűbb is kimenni velük a tett helyekre.

Az egyesület vezető tisztségviselői ebben az évben sem részesültek közvetlen pénzügyi ill. más juttatásokban, munkájukat önkéntes keretekben végezték.


Munkaprogram 2010-re

 

Az elnökség által korábban megtárgyalt és elfogadott munkaprogram.

-        Duna part II. szakhatósági folyamat, rekultiváció, további részvétel, tervek véleményezése, konzultáció a szereplőkkel, helyszíni bejárások,

-        Nagytétény, kiserdő véderdő, ombudsmani vizsgálat, az eredeti tervek teljesítése szorgalmazása,

-        Tudatosítás, saját hírlevelek további kiadása – Nagytétény, Budatétény – ill. Városházi Híradó rovat tematika kimunkálása, javaslat egy környezetvédelmi rovat indítására,

-        Természetvédelem, fennsík, élőhely kezelés folytatása fővárosi együttműködés, tavaszi beszámoló, bejárások, akciók. További védelmek szorgalmazása, a beadott javaslatok alapján.

-        Honlap frissítése a xxii.hu közreműködésével.

-        Nemzeti park túrák folytatása.

-        Egyéb helyi aktualitások, KSZT-k, beépítési tervek, egyéb anomáliák, lakossági megkeresések, beépítési nyomás, koncepciók véleményezése.

-        Források: NCA működési támogatás, pályázat a 2010-re, február eleji beadás. Fővárosi fennsík kezelési együttműködés, vállalkozási szerződés, tavaszai beszámoló és végszámla, majd a folytatás szorgalmazása a tavaszi költségvetés után. SZJA1%. Egyéb pályázatok, NCA tematikus lehetőségek, KÖVICE, ÖKOTÁRS.


Költségvetés előzetes 2010-re

Számítástechnikai segédeszközök, alkatrészek:                                                        120.000 Ft

Posta, papír, fénymásolás, javítások, egyéb önköltségek:                                         80.000 Ft

Élőhelyrekonstrukció, fennsík projektek dologi költségei:                                         60.000 Ft

Bio monitoring, ill. kapcsolódó természetvédelmi                                                                tevékenység szakértői költségei:                                                                   180.000 Ft

Tudatformálás, kiadványok beszerzése                                                                    30.000 Ft

Hírlevelek kiadása – Budatétény, Nagytétény -                                                         160.000 Ft

Nemzeti park túrák, önrész, támogatás                                                                     40.000 Ft

Rozárium program – FVM együttműködés –                                                 300.000 Ft

Bank költségek:                                                                                                      60.000 Ft

Összesen:                                                                                                              1.030.000 Ft

A közhasznúsági jelentést az egyesület közgyűlése 2010. június 2.-án elfogadta.

Varga István                                                                        Mészáros Péter

a Számvizsgáló Bizottság részéről                                         elnök

2010. július 1. csütörtök

  • Legfrissebb híreink...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés