Környezetvédelmi felsőtagozatos csapatverseny a Tétényi fennsíkon, 2018. május 24.

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Az immár hagyományos felsőtagozatos környezetvédelmi versenyt, a tanári szak kollégiummal egyeztetve ezúttal ismét a Tétényi fennsíkon tartottuk meg. Az útvonalat és a munkafüzetet Gergely Attila botanikusunk készítette el, mely a tanösvényen vezetett, majd a Kamaraerdő felé kiépített új ágon jutott ki az erdő menti útra, a víztoronyig. A bázis a Fitoland hátsó műhely zónájában került kialakításra. A versenyt anyagilag a Dél-Budai Tankerületi Központ támogatta, s önkénteseivel a Zöld Jövő szervezte, bonyolította le. További támogatást nyújtott a XXII. Kerületi Ipartestület, a nyomdai anyagok, munkafüzet, oklevelek, segédanyagok nyomtatása anyagi fedezetével, valamint a Müller Pékség kiflijeivel.
A versenyen öt iskola hét csapata vett részt, három 5-6. és négy 7-8. osztályos kategóriában. A hat állomás tematikusan feldolgozta a fennsík élőhelyeit, tájtörténet, sztyeprét, sziklagyep, cserjések élővilága, természetvédelem, és Kamaraerdő pontokkal, ezekre vonatkozó kérdésekkel. A tananyag alapjában a korábban kiadott tanösvény füzet volt, kiegészítve az új telepített tematikus nagytáblák anyagaival. A csapatok mintegy másfél óra alatt tették meg a kört, az egyes állomásokon néhány percet töltve, kérdésekre válaszolva. A bázison üdítő, és harapnivaló várta őket, itt az értékelés ideje alatt, amit Darva Kata tanárnő vezetett, ugyancsak az ő kezdeményezésére un. landart alkotások készültek, az út közben összegyűjtött, kövek, csigák, letört faágak segítségével, melyeket megörökítettünk, bár az értékelésbe nem számítottak be. Ott bónuszt a csapatok emblémái jelentettek az állomási feladatokon túl.
Az értékelést követően a helyszínen került sor az eredményhirdetésre. Mindkét kategóriában a Baross Gábor Általános iskola csapatai végeztek az élen, másodikon a Budai nagy Antal Gimnázium és a Kossuth Lajos Általános Iskola csapatai végeztek, harmadik lett a Gádor utcai Általános Iskola, és a Rózsakerti Demjén István Általános iskola csapata, negyedik pedig a Kossuth Lajos Iskola csapata. A díjaknál a támogatásból az MME kis könyveit kapták a nyertesek, a madárvilág, az emlősök, a rovarok, az állatnyomok, a virágok, és a természetfürkészet területeiről. További számos, DINPI és MME kiadványt, posztert kaptak a résztvevők, benne a tanárokkal, és a segítőkkel. Az első helyezettek díjazását a Fitoland egészítette ki cserepes növényeivel.
A tudatformálás, érték átadás szempontjából is igen hasznosnak ítéljük meg a versenyt, mégha az utóbbi években csökkent a résztvevő iskolák, csapatok száma, aminek kezelését majd a tanári szak kollégiumban tudjuk megbeszélni. Köszönet a számos segítőnek, a helyet adó Fitolandnak, és természetesen a felkészítő tanároknak.

Az eredmények itt láthatóak

Gyülekezés, a Rókales utcában, korosztályok találkozása

Gyülekezés, a Rókales utcában, korosztályok találkozása

érkezés az állomásra

érkezés az állomásra

gyerekek a tanösvényen

gyerekek a tanösvényen

tanakodás Palla Balázzsal

tanakodás Palla Balázzsal

a Kamaraerdő mentén

a Kamaraerdő mentén

Sárával

Sárával

Jánossal

Jánossal

a zsűri a bázison

a zsűri a bázison

a landartok kihagyhatatlanok

a landartok kihagyhatatlanok

változatok keresztre

változatok keresztre

a további installációkból

a további installációkból

P1050182

2018. május 25. péntek

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés