Kerületi környezetvédelmi csapatverseny – Terepgyakorlat a Kamaraerdőben és a Tétényi-fennsíkon, 2021. május 27.

Nyomtatóra optimalizált verzió, nyomtatás.

Egy év szünet után tartottuk meg a hagyományos kerületi felsőtagozatos csapatversenyt. Ezúttal már a szeptemberi tanári kollégiumban is megbeszélve, a Kamaraerdőt és a Tétényi-fennsíkot kötöttük össze, mint jellegzetes élőhelyeket, élővilágukkal, és jártuk be a gyerekekkel egy kis szeletét a kijelölt verseny útvonalon.
A pandémia vége felé járva a toborzás sem volt egyszerű, bár hangsúlyoztuk, hogy végre kiszabadulhatunk, és egy szép sétával tiszteleghetünk a tavaszi természet előtt. Természetesen feladatok, állomások is voltak. A Rókales utcában indulva a Kamaraerdőben haladt az útvonal az ottani sétaúton, s két állomáson kaptak feladatokat kérdéseket, már munkafüzetükben és a helyszínen az ott lévő szakértő önkénteseinktől, az erdő állat és növényvilága tárgyában. Itt alap és tananyag a kamaraerdei tanösvény füzete volt. A fennsíki tanösvény vonalában kibukkanva a fennsík tanösvény új felső ágán haladtak egy darabig, ahol egy állomáson a fennsík növényvilágát járták körül a kérdések, köztük borítékból húzott védett vadvirágok felismerésével. A víztorony felé haladva a cserjésben a fennsík állatvilágát néztük meg, lepkék és védett állatok felismerésével. Végül a Kamaraerdő menti réten a természetvédelem pár alap kérdését vizsgáltuk meg, ami a legnehezebb volt és a legtöbb pontot hozhatta. A tananyag itt a Tétényi-fennsík tanösvény füzete volt. A csapatok, amik általában háromfősek voltak, emblémájukat is beragasztották a munkafüzetbe, amit a célban a zsűri értékelt ki.
Ezúttal nem volt gyülekezés a célban sem, a beérkező csapatok megkapták az ilyenkor megszokott kis ellátmányt, pogácsa, csoki, alma, ásványvíz és a számukra összegyűjtött kapcsolódó anyagokat. Minden résztvevő gyerek kapott fennsík könyvünkből, Lepkék és boroszlánok, a Herman Ottó Intézet Körforgásban a hulladék című új kiadványát, ami ennek a korosztálynak szól, a Duna Ipoly Nemzeti Park kiadványait, így a tavaszi Cincér újságot, a térség tanösvényei füzeteiből párat, a kisebbek a Barlangmánia című új foglalkoztató füzetet a barlangokról és számos posztert. Mindenki kapott még egy kis cserép pozsgást, amit otthon gondozhat tovább. A tanárok is megkapták a jelzett anyagokat, és a Fitoland ill. a Lics pincészet ajándékait. Az első három helyezett csapatok további jutalomkönyveket kapnak, melyeket a Tankerületi Központ biztosított.
A versenyen végül négy iskola nyolc csapata vett részt – Kossuth, Bartók, Baross és Gádor -, összesen 22 gyerek, 5 kísérő, felkészítő tanárral. Az állomási, rajt, cél és más segítséget a Zöld Jövő mintegy 15 önkéntese biztosította, kiegészülve a Tízmillió Fa helyi csoportja tagjaival, a célban pedig a Fitoland adott lehetőséget a bázisra, a csapatok fogadására. A beérkezés után mindenki haza mehetett, eredményhirdetést másnap online tartunk. Úgy gondoljuk, hogy most valóban a részvétel volt a fontos, ezt hangsúlyoztuk azzal, hogy minden résztvevő csapat azonos ajándékban részesült, csak a dobogósok kapnak majd a további jutalom könyvekből. A munkafüzetet ezúttal is Gergely Attila, botanikusunk, a Szent István Egyetem tanára készítette.
Bízunk benne, hogy folytatni tudjuk a hagyományt, helyi értékeink bemutatását, megismerését, bejárását. Számos öko iskolánk a garancia erre, akik most teljes számban nem is tudtak részt venni, felkészülni.
Köszönet a támogatóknak, a nyomdai munkákat a XXII. kerületi Ipartestület, a célban az ellátást a Müller Pékség, a tanárok jutalmazását a Fitoland és a Lics Pincészet segítette. A gyerekeknek hasznos környezeti nevelési anyagokat pedig a Duna Ipoly Nemzeti Park és a Herman Ottó intézet biztosította. A dobogósok jutalom könyvei beszerzését a Dél-Budai Tankerületi Központ támogatta.

Kavalkád a startnál

Kavalkád a startnál


Indul az első csapat kamerák kereszt tüzében

Indul az első csapat kamerák kereszt tüzében


Erdei állomás Palla Balázzsal

Erdei állomás Palla Balázzsal


Érkezés Mauzi nénihez, már a fennsíkon

Érkezés Mauzi nénihez, már a fennsíkon


Ajándékok a célban - Fitoland

Ajándékok a célban – Fitoland


A zsűri dolgozik

A zsűri dolgozik

2021. május 28. péntek

  • Loading Quotes...
  • Zöld kitekintés

    Levegõminõségi elõrejelzés
    Zöld könyvek,
    kiadványok

    Fitoland
    zöldek.lap
    zoldek.lap.hu
    Budafok-Tétény - cégek és apróhirdetés